Villámtüntetés (Flashmob) Lázár "őszödi" beszéde ellen a Kossuth téren

|

Hódmezővásárhely - Jobbikos és Árpád-sávos zászlókkal, táblákkal felszerelkezve mintegy 30 demonstráló gyülekezett szombaton a vásárhelyi Kossuth téren.

A városháza előtt ott volt Nagy-György Anna, a Jobbik helyi önkormányzati képviselője is. Azt mondta, egy közösségi oldalról értesült a megmozdulásról, amely „Lázár János vásárhelyi polgármester őszödi beszéde ellen" irányult.

Dombi-Kiss László, a Jobbik vásárhelyi elnöke azt mondta, nem tudják elfogadni, hogy manipulált, hamisított felvételnek minősítik a városvezető 2008-as közgyűlési hozzászólását, amely egy héttel ezelőtt került fel az internetre.

kép

kép

kép

kép

kép

A demonstrálókat mintegy félóra elteltével igazoltatták a rendőrök, majd a megmozdulás résztvevői távoztak a térről. A rendőrség tájékoztatása szerint nem jelentették be előre a demonstrációt, ezért igazoltattak az egyenruhások. Szabálysértés miatt pedig keresik a szervezőt.

Forrás: Délmagyar.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...