Bánfi Zoltán ötévesen kezdte a lopást. Aztán jött a verekedés, a drog, majd az olajszőkítés. Tizenkét évet ült. Büntetése utolsó napjaiban a Csillagban más irányt vett az élete. Még sikersztori is lehet az övé.

– 1959-ben egy Hódmezővásárhely széli cigányputriban láttam meg a napot. Hatan voltunk testvérek, egy szoba volt a házunk, középen volt egy régi, nagy Vulkán kályha, amibe a közeli szeméttelepről hordtuk a fát, gumit, meg mindent, hogy fűtsünk. Ötéves voltam, mikor verekedísért édesapám bekerült a Csillagba. Mikor velünk volt, erősnek éreztem magam, mikor meg nem, vídtelennek. Az egyik bátyámmal elkezdtünk lopni a kertekbül gyümölcsöt, zöldséget, tyúkot, kerékpárt, amit csak lehetett. Egyik alkalommal, akkor is míg csak ötéves voltam, a cigányteleptül pár száz méterre volt egy farm. Odamentem, és egy hosszú vesszővel elhajtottam egy falka libát a putriba. A cigányok lefogdosták, leöldösték, büszkén mutattak rám, Ludáj hozott nekünk libát, én meg örültem. Fejemre tettek egy kalapot, oszt rám mondták, hogy Ludas Matyi. Kijött a rendőrség a tolvajért, de mikor mondták, hogy ott áll szalmakalapban az a kicsi, az vót, a rendőrök csak röhögtek, és mivel nem tudtak velem mit tenni, továbbmentek, a lábasakba meg főtt a liba.

A Ludáj a te cigány beceneved volt?

 – Az, de nem cigány. Úgy ragadt rám, hogy focista akartam lenni, és ott fontoskodtam mindig, amikor a nagyobbak játszottak. A kapu mögé állítottak, hogy én vagyok a labdaszedő, és egyszer úgy eltaláltak egy régi, ócska lúdtojás alakú labdával, hogy elájultam, onnantól kezdve Ludáj lett a becenevem a mai napig. Később, mikor bekerültem az alvilágba, a többiek is, a Kisbandi, a Prisztás, a Boros, sőt még a Papa is csak így szólítottak.

Meddig laktál ott?

– Három évig laktunk még a putrisoron, aztán beljebb tudtunk költözni. Nyolcéves voltam, mikor kalappal a kezemben kiállítottak a sarokra kéregetni. Mikor kezdett megtelni, odajöttek, és a nagyobb pénzeket elvették, de csokit, fagyit így is tudtunk venni. Később önállósítottuk magunkat, csak magunknak kéregettünk. Tizenkét éves koromban összebarátkoztam az egyik utcabélivel, egy bolti tolvaj volt. Úgy kitanított, hogy bármit elloptam a polcról.

Hogyan kerültél börtönbe?
– Már tizenhét éves voltam, csak úgy forrott a vírem, nagyfiúnak gondoltam magam, mindenkibe belekötöttem. Olyan ürüggyel, hogy rosszul nézett rám, vagy szólt hozzám, valójában meg azért, mert nem tudtam mit kezdeni magammal, és kívántam a balhét. Egy évet ültem Tökölön. Kiszabadultam, de pár hónapra mindig visszakerültem. Tizennyolc évesen egy év két hónapot kaptam verekedésért, de azt már Szekszárdon kellett leülni szigorítottba. Addigra már nagy szipus voltam, az orosz Kallé ragasztóval csináltuk, jobb volt, mint a nitró, mert kicsit beszáradt, és nem folyt szét mindenhova. Szekszárdon főleg idősebb pesti gengszterek ültek, de csíptek, bevettek a csapatba, mert látták, hogy nem vagyok félős. Egy szigorítottban ahhoz, hogy életben maradjál vagy tartozol valakihez, vagy te vagy az, akihez majd tartozni fognak. Ahogy kijöttem, úgy éreztem, változtatni kell az életemen, a szüleim se bírtak már velem. El akartam menni külföldre, futballozni vagy bűnözni, vagy beállni színésznek, mindegy, gondoltam, végigjárom a világot, majd találok valamit. Akkor még nem volt útlevelem, nekivágtam a nélkül a jugoszláv határnak, hogy disszidálok, de nem sikerült. Mikor az előttem lévő turnust elkapták, visszajöttem.

Asszony nem volt még?

 – 1980 januárjában éppen kiszabadultam egy börtönbüntetésből, mikor egy szórakozóhelyen odajött hozzám egy hölgy, hogy nem táncolnék-e vele. De. Azonnal fel is térképeztem, volt bőven spórolt pénze, dolgozott is, na mondom, ő kell nekem. Én a pénzéből két hónap alatt kiciánoztam, meg aztán kistafírungoztam magam, ez az Éva aztán jóba lett az anyukámékkal is, és hozzám is nagyon ragaszkodott. De hanyagoltam, mert elfogyott a pénze, aztán otthagytam. Visszamentem, megint otthagytam. Később valahogy mégis megszerettem, amikor hazamentem mindig meleg ágyat és meleg ennivalót kaptam.

Gyermeketek volt?

– Három is. Volt egy baja neki, az egyik petefészkét teljesen kivették, a másikat meg megcsonkították. Azt mondták az orvosok, hogy soha nem lehet gyereke. Az első kislányomat megszülte '82 szeptemberében, a másodikat, Lindát '84 július 2-án, majd a fiamat '87 február 22-én. Mikor elkezdtek születni a gyerekek, én elkezdtem nagyon jó kártyás lenni.

Jól játszottál, vagy jól csaltál?

 – Tisztán soha nem nyertem, csak csalással, de azzal nagyon. A nyolcvanas években nem voltak még játékgépek, és az akkori barátom a megye legjobb hamiskártyása volt. Kiváló páros lettünk, ez lett a fő kereseti forrásunk, bejártuk szinte az egész országot, minden szórakozóhelyen mindenkit lekaszáltunk.

A feleségeddel miért szakadt meg a kapcsolatod?

– A börtön üzemében akkor kétszáz ember dolgozott a kezem alatt, veszteséges volt, amikor odatettek, és két-három hónap alatt nyereségessé tettem, így minden hónapban kaptam egy-két napot, mikor hazamehettem. Egyik ilyen alkalommal a nagyobbik lány azt mondja nekem, apu, anyu itt feküdt az ágyban egy bácsival. Kiderült, hogy régóta csal, innentől kezdve még a bűnözés mellett elkezdtem hajtani a prostikat, csavargás, drog.
Belehúztam. Úgy kezeltem Évát, mint egy kutyát. Ruhakereskedő lettem, piacoztam, a privatizáció idejében rengeteg árut ki lehetett hozni harminc-, hatvannapos fizetési meghagyással, persze soha nem fizettünk. Megalapítottunk egy céget, megcsináltuk vele a csalást, aztán estére már meg is szüntettük. Itt azzal csúsztam meg, hogy Debrecenben lehúztam egy céget egy kamionnyi pólóval, és a nyolcmillió forintos csekket átjavítottam nyolc forintra, hamisítás, pecsét, minden jól sikerült, de valahogy rájöttek. '92-ben megint leültettek csalásért.
Egyszer, amikor beszélőre jött hozzám az Ignác öcsém, mondja, hogy ő olajozik. Mondom, az meg mi. Aszongya, majd ha kijössz, meglátod. Két év múlva, mikor szabadultam – akkor ő már naponta körülbelül kétmilliót keresett –, a szabaduló bulimon bemutatott a pesti olajosoknak azzal, hogy mától olajat fogunk szőkíteni. Látták, hogy rátermett vagyok, hamar kerestek telepet, adtak embereket, olajszállító járműveket. Innentől kezdve gyorsan belejöttem az üzletbe.

Melyik városban volt a teleped?

– Pesten, később Veszprémben is. Tulajdonképpen én még most sem tudom, miben áll az olajszőkítés lényege.
– Abban, hogy odajön például egy harmincezer literes tanker a telephelyre, ahol is vagy a föld alatt, vagy a föld fölött van, mondjuk, egy ötven- és százezer literes tartály.
A tanker ezt a normál, rendes, piros fűtőolajat beletölti ebbe a tartályba.

A fűtőolajat ti valahol vettétek?

– Persze, a Moltól. Ez az olaj még teljesen tiszta. Ebbe kell beleengedni ötven-hatvan liter kénsavat, amit szivattyúkkal pár óráig forgatunk, így lassan eltűnik az olaj piros színe, és sárga színű lesz. Mikor ez megtörtént, hogy az átforgatott ne legyen ilyen hajfoszlányos, töredezett, mészhidráttal beterítjük az egész tartályt. Tiszta, szép szőke olajat kapunk pár órán belül. A piros olajat megvettük huszonnyolc forintért literjét, egy nap múlva a sárga olajat meg eladtuk negyvennyolcért. Ez egy harmincezer literes tartály esetében hatszázezer forint tiszta haszon.

Mennyit kerestél egy nap?

– Egymilliót.

És akik szivattyúztak, és a savat öntötték, forgatták?

– Azok a macik, úgy hívtuk őket, a vegyészek. Negyvenezer forint körül kerestek naponta, ketten voltak egy műszakban.

Kik vásároltak tőletek?

– A végén már a fél magyar gazdaság szőkítőktől vásárolt. Eleinte a kisebb gazdák, aztán a nagyobb gazdaságok, vállalkozások, akik nem tudták betakarítani a terményt, mert nem volt pénzük olajra. A Mol nem adott nekik, uzsorát sehol nem kaptak, és akkor jöttek hozzám, hogy kéne egy tanker olaj vagy kettő.

Mennyi ideig csináltad?

– Hét hónapig. '94 június 1-től, '94 december 31-ig. Egymillió per nap.

Hol van most ez a kétszázmillió?

– Elment.

Mire?

– Kaszinó, kokain, speed, ex, tengerpart, kupleráj.

Ignác, az öcséd is ezt csinálta?

– Igen, csak nagyobban. Ő két-három milliót keresett naponta.

Az ő pénze is elment?

– El.

Ő mennyit ült a börtönben?

– Ha összeadom az éveket és a hónapokat, nekem tizenkét teljes év jön ki, neki kilenc.

A baráti körödben sokan szőkítettek?

– Igen.

Mindenki elégedett volt a pénzével?

– Mindenki, aki benne volt, mi, a macik, a rendőrök, a nyomozók, politikusok.

Nem féltetek a lebukástól vagy akár a haláltól? Mert a bűnözők és a nyomozók közül is haltak meg emiatt.

– Van egy ember, még ül a Csillagban, K. Lajos, Magyarország legjobb bokszolója – a Madárt úgy elverné, ahogy kell –, ő volt a védőink vezetője. Az ő szavára akár negyven keményfiú is beindult.

Miért ül ez az ember a Csillagban?

– Mert közben kicsit eltévelyedett, kábítószer stb.

Hogy alakult a kapcsolatod a feleségeddel, Évával, aki megcsalt?

– Elváltunk. Később egy huszonnégy éves hölgy, Olga lett az asszonyom, aki szült is nekem egy kislányt. Akkor már kábítószerek nélkül egyáltalán nem tudtam meglenni. Olgi tudott mindent, az anyja is. Csütörtökön kezdtem, hogy hétvégére jól bejöjjön, egészen vasárnap hajnalig nyomtam, szívtam, kedd, szerda tisztulás, csütörtöktől ment minden újra. Szegeden a Sing-Sing, Majsa, Halas, ezek voltak a legelitebb house-partik, ide jártunk, ahova csak jó csemeték sok pénzzel járnak.

Miért, mennyi időre és hogyan csuktak le legközelebb?

– Augusztus végén elvégeztünk egy munkát, eldöntöttük, hogy kimegyünk Franciaországba nyaralni. Mondtam Olginak, rakd a táskába a cuccokat, mert ebéd után elindulunk. Dél körül felhív Ignác öcsém, hogy menjük együtt ebédelni. Már kikértük az étteremben a levest, mikor láttam, hogy rendőrök lepik el a teraszt és a kertet, mondom Ignácnak, gáz van, elvisznek.
Bekerültem a Csillagba. Két nap múlva betettek hozzánk egy hosszú hajú, huszonöt éves cigány gyereket, Jónás Gyuszit. Mondom neki, edzesz majd velem? Adtam neki kávét, kaját, mondtam, bármikor ehetsz az enyémből, amikor akarsz. Mondja, de ő nem tud megkínálni semmivel, se pénze, se csomagja. Nem baj, ami az enyém, az a tied. Az első edzésen egyszer csak Istenről kezdett beszélni, hogy milyen csodálatos, hogy neki megváltoztatta az életét.
Az edzéseken mindig Istenről meg a Bibliáról beszélt, én mindig kitértem előle, és az én témámra vittem a beszélgetést, hogy kábítószer, és miből fogok élni, ha kimegyek. Azt mondja, térjél meg a bűneidből, Zoli. Micsoda?! Én vagyok a bűnös? Te kaptál most öt évet rablásért, én meg másfél hónap múlva kimegyek. Akkor ki a bűnös? De csak mosolygott, és hangosan imádkozott Istenhez, hogy térjek meg. Ő akkor már hallgatta Csabiéktól a prédikációkat a börtöngyülekezetben.

Hogy gondoltál erre a Gyuszira, minek nézted őt?

– Gyogyósnak, meg lököttnek, de mégis nagyon megkedveltem, és jól esett vele lenni. Mindig kikerült a zárkából, de pár óra múlva mindig visszaköltöztették, legalább hatszor ez alatt a hónap alatt, míg együtt voltunk.
A testvéremnek mondtam az egyik csütörtökön, hogy elfogyott mindenünk, adjon be egy csomagot. Ilyenkor legkésőbb másnap délig midig megjött. Másnap tizenkét óra, és nem szóltak, hogy csomagom van. Legkésőbb egy óráig szokott megérkezni. Elkezdtem bődületesen káromkodni a zárkában, úgy, hogy az őrök is odajöttek. Gyuszika odajött: Zoli, meg fogod kapni a csomagot. Miről beszélsz – üvöltöttem vele, egy óra után nincs csomag, és már fél három van. Zoli, meg fogod kapni a csomagod, mert Isten szeret téged. De ha megkapod, megígéred, hogy ránézel Istenre, és leteszed a bűneidet? Gyuszika, megígérem, csak hagyjál. Öt órakor szólnak, ilyen még soha nem volt: Bánfi, jöjjön ki, csomagja érkezett. Öt perc múlva ott álltam a zárkában a csomagommal a kezemben. Gyuszika, mondtam neki (Zoli küszködik a könnyeivel), Gyuszika, hogy kell megtérni. Ülj az ágyadra, és imában menjél Krisztuson keresztül Isten elé, kérj tőle bűnbocsánatot, és tisztára fog mosdatni. De Gyuszi, én nem tudok imádkozni. Akkor elmondjuk együtt az imát. Elkezdtük.
Este tizenegy óra lett, befüggönyöztem, és elkezdtem mondani Istennek a bűneimet, már elmúlt éjfél, amikor még mindig soroltam. Gyuszi meg mellettem ült, és imádkozott, de nem értettem, mit. Amint befejeztem, nem tudtam levegőt venni, és nem tudtam megszólalni, csak folytak a könnyeim… először éreztem, hogy a bűn rossz, és hogy egész életem bűn volt idáig… először éreztem, hogy nem akarok többé így élni….

…És?

– … Sikerült. És már fél éve tart.

Megjelent Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetőjének honlapján, a Hetek.hu-n.

Forrás: http://www.hetek.hu/interju/200703/tul_a_maffian