A Délalföldi Művészeti Kör "Széttöretett" címmel pénz-fődíjas verspályázatot hirdetett. A pályázatra hazaszeretetről és az '56-os eseményekről megemlékező írásokat lehetett beküldeni.

A zsűri tagjai nevében ezúton is szeretnénk megköszönni minden pályázónak, hogy e számunkra igen fontos támakörben beküldték műveiket, illetve megmérettették magukat.

Az alábbi írásokat ítéltük a legjobbaknak:

1. helyezett: Csillag Tamás – Ólmos őszben (46 p.)
2. helyezett: Papp Bianca – Gyermekkori emlék az ötvenes évekből (44 p.)
3. helyezett: Bogdán Mária – Csatatéren (41 p.)
4. helyezett: Marie Marel – Kakaóillatú béke (38 p.)
4. helyezett: Molnár József – Kőkiáltás (38 p.)

A legjobb 18 év alatti versíró:
Kis Patrícia – Széttöretett

A zsűri tagjai:

Szécsényi Barbara – a Dél-Alföldi Művészeti Kör alelnöke

Benák Katalin – a Vásárhelyi Látóhatár főszerkesztője

Dombi-Kiss László – a hódmezővásárhelyi Jobbik elnöke

Kormányos Sándor - 3 kötetes költő, Dél-Alföldi Művészeti Kör alelnöke

Jagos István Róbert – Kárász József díjas költő, a Dél-Alföldi Művészeti Kör elnöke.

A fenti irodalmi pályaművekből most kettőt közlünk:

Csillag Tamás - Ólmos őszben

Ólmos őszben eső-ütötten állok,
csupa baj, csupa seb ballonkabátok
hátára hálókat folynak a vizek.
Magyarok, én már bennetek sem hiszek!

Csonka az ország és csonkák a mezők.
Elszorul a torok köhögés előtt,
hogy magunkat elfelejtsük valahol,
lesz-e elég rövid, lesz-e elég bor?

Könnyű lenne – szemek fehérje véres -
így felejteni, de nem dicsőséges,
ha a trikolort alkoholba mártják.

Szeretni téged, hazám - kiút nincs más:
csak pincegőzös valahova-vágyás
lengeti dühöm szennyes lobogóját.

Molnár József - Kőkiáltás
(Wass Albert emlékének)

Még nem írtam le azt a verset,
Amit meg kell írnom.
Még nem öntöztem tiszta könnyel,
Magyarország, sírod.
De ideje lett, kőbe vésett,
Múltunk szégyenpadján,
Hogy legyőzzük a csontig égett
Sebet népünk torkán.

Magyarország, jó Balsors testvér!
S kik céltalan álltok.
A sírotok ássátok ismét,
S balgán táncot jártok.
Mocsokban és sárban fürödtök,
S koszban, ürülékben,
Elpusztultok, ha Jövőt öltök,
Lobbantok a széllel…

Adjátok vissza hegyeinket!’
Wass Albert üzente,
És szívet szaggatóan intett,
Senki nem értette?
Nem állt élre, nem adta vérét?
Más hegyeit védte?
Ám a sajátját, nemzedékét,
Majd ki óvja, féltve?

Magyarország, drága, hazátlan
Népünk Csillagporban
Fekszik…Nincs ki kiállt, bátran,
Igazságért szomjas…?!