A Jobbik sajtóközleménye

A hódmezővásárhelyi Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy a helyi Fidesz szervezete már törvénytelen eszközök bevetésétől sem riad vissza.

Azon egyáltalán nem csodálkozunk, hogy „hamisításnak” próbálják beállítani azt a közgyűlési felvételt, ami az interneten megjelent és országos felháborodást váltott ki. Úgy gondoljuk az ott elhangzottak hűen tükrözik Lázár János értékrendjét, illetve az emberekről alkotott véleményét, mivel bizonyos jövedelmi viszonyok eléréséhez kötve mond róluk értékítéletet. Mi úgy látjuk, hogy ez nem csak Lázár Jánosra, hanem a Fideszre is jellemző, mivel eddigi kormányzati tevékenységük is azt bizonyítja, hogy nem a többségben lévő egyszerű emberek, hanem a gazdagok pártja. Ráadásul ez még mérhetetlen arroganciával és cinizmussal is párosul.

Arra viszont álmunkban sem gondoltunk, hogy a helyi szervezetük már a törvényesség határait is átlépi. A Szuperpress újságban, teljes oldalas fizetett politikai hirdetés formájában vádoltak meg három embert azzal, hogy közük van az említett felvétel nyilvánosságra hozásához és a „hamisításhoz”. Mindhármuk személyiségi jogait sárba tiporva fényképpel, névvel, címmel, telefonszámmal, arra kérték a vásárhelyieket, hogy náluk érdeklődjenek az ominózus hangfelvétel kapcsán.

A Jobbik, mint a rend és törvényesség pártja szeretné felhívni a helyi Fidesz figyelmét a Btk. személyes adatok védelméről és kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével foglalkozó 177/A. §-ra, valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2. §-ra.

Amennyiben pedig Lázár János luxusaudijának megmaradt bérleti díjának összegével nem tudnak mit kezdeni, úgy azt ne egész oldalas hirdetésekre, hanem inkább a városban egyre nagyobb számban található szegényekre költsék.

 
Dombi-Kiss László

a hódmezővásárhelyi Jobbik elnöke

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...