Jobbik: A luxusaudik királya ne ossza fel kasztokra a társadalmat!

A Jobbik szánalmas magyarázkodásnak tartja a "luxusaudik és költségtérítések királyának" sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

Mirkóczki Ádámnak a párt szóvivőjének vasárnapi közleménye szerint a jegyzőkönyvekből is kiderül: nem a megélhetési politikusokra, hanem a tisztességes munkából, s nem ügyeskedésből élő szegény emberekre tett lenéző, gőgös, elitista kijelentéseket, amely ráadásul kasztokra osztja a kétkezi munkásokat, értelmiségieket, s a képviselőket.

A Jobbik szerint a "megélhetési politikus" kategóriájába inkább a négy év alatt számla nélkül 18 millió forintos költségtérítést felvevő, S8-as luxus Audikhoz vonzódó, többszörösen álláshalmozó polgármester-képviselők tartoznak - utal a párt Lázár Jánosnak az elmúlt hónapokban napvilágot látott botrányaira.

Mirkóczki leszögezi: a gazdagok pártjának számító, s a rendszerváltást másodszor is elsikkasztó Fidesszel, valamint a tolvajok pártjának számító MSZP-vel szemben megalakulása óta azt vallja, hogy a közélet alakításában minden tisztességes embernek joga van szerepet vállalni

A párt úgy véli, ez a vagyontalan vagy alacsony keresetű emberekre is vonatkozik, akiknek szerintük napi megélhetését is veszélybe sodorják a lassan megfizethetetlenné váló élelmiszer- és üzemanyagárak, rezsiköltségek és hiteltörlesztések.

Továbbra is nyitott a kérdés, mindezek után alkalmas-e a Kóka János nyomdokaiba szegődött Lázár János, hogy a "politikusok kasztjából" a kisemberek érdekeit képviselje - zárul a közlemény.

barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...