Haza és árulás - Csütörtökön jelenik meg a bar!kád hetilap legfrissebb száma
A múlt csütörtöki testületi ülésen is éles szócsata alakult ki az ellenzéki és a fideszes képviselők között a beszédről, illetve a hirdetésről. Nagy-György Anna (Jobbik) szembesítette a polgármestert azzal, amit a szegényekről mondott, és reményét fejezte ki, hogy a hirdetésben szereplő személyek jogi úton vesznek elégtételt személyes adataik közzététele miatt. Továbbá megjegyezte, a Fidesz állításával szemben nincs szó hamisításról, csupán arról, hogy két részletet kiemeltek a polgármester beszédéből. Ráadásul a szöveg teljes terjedelmében sem módosít azon, hogy a polgármester megsértette a szegényeket és vagyoni helyzetük alapján kasztokra osztotta a társadalmat. Nyikos László: túl sokat tudok a Fideszről A szakpolitikus múltjáról, a hatalomról, az együttműködés nehézségeiről és Lázár János szerepéről beszél lapunknak. Idézet a beszélgetésből: „Túl sokat tudok a Fideszről. Emlékszem a húsz évvel ezelőtti székház-ügyükre. A Surányi-féle MNB által, a Medgyessy vezette államháztartásnak alkotmányellenesen „átpasszolt” 1700 milliárd forintos tranzakció során mutatott passzivitásukra. A 90-es években, amikor azt kérdezte tőlem egy politikus ismerősöm, hogyan lehetnek ezek ilyen fiatalon ilyen romlottak, elhessegettem a gondolatot, mert szimpatikus volt a fiatalságuk, a megújulás erejét láttam bennük. Most azt kell mondanom, hogy a mindenáron való hatalomszerzés olyan elementáris erővel működik bennük, hogy semmibe veszik a nagylelkűséget, a sportszerűséget, gyakran még a szakszerűséget és az emberi tisztességet is. Megismerték a machiavellizmust, Bibó Istvánt viszont már rég elfelejtették.” Nemzetárulás: a Fidesz elutasította a víz és a termőföld védelmét az alkotmányban Orbán Viktor szavai és tettei között menetrendszerűen hatalmas ellentét feszül. Most sem volt ez másként. „Jóformán nincs olyan, aki ne értene egyet azzal, hogy szükségünk van a nemzeti vagyon, azon belül is a termőföld és a vízkészlet alkotmányos védelmére. A magyarok minden eddiginél hangosabban és határozottabban megüzenték, hogy Magyarország nem eladó, a magyar föld és a magyar víz nem eladó, sem most, sem később.” Mennyire jól mondta a miniszterelnök, államférfihoz méltóan! Mert, hogy pontosan ezt mondta. Március 28-án a Magyar Országgyűlésben. Orbán Viktor alkotmányos védelemről beszélt, ami nem nagyon jelenthet mást, minthogy földünk és vizünk védelmének az alkotmányban kellene szerepelnie. De nem fog szerepelni. Orbán Viktor pedig véletlenül sem államférfi, mert percnyi népszerűségért mondott szavairól tudta, hogy azok csak szavak maradnak. Ahogy szavak is maradtak. Ezúttal is.
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR






















Folytatódik a Lázár János viselt dolgait feltáró cikksorozat











