A halottaiból feltámadott Lázár, János elbeszélése szerint (reagálással frissítve)

|

Az újtestamentum szerint Jézus Krisztus feltámasztotta halottaiból Lázárt.

Jelenleg még nincs információm arról, hogy a mi, illetve a Fidesz Lázárja is hasonló isteni kegyelembe részesült volna.  Még akkor sem, ha
miképp a negyednapos semmije-sincs Lázárnak, neki is szaga lett. A
mostanság vihart kavart ki- és  megvágott hangfelvételre csattanós
válasz érkezett. Lázár János nyilvánosságra hozta a nem megvágott, csak
kivágott hangrészletet, és hozzáférhetővé tette a 2008-as önkormányzati
ülés kivonatos jegyzőkönyvét.

Az Interneten megtámadott Lázár János, lám feltámadott halottaiból és
sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy "ő nem a szegényekről beszélt,
hanem a megélhetési politikusokról, de bocsánatot kért, amiért
félreérthetőek voltak a szavai."

A igazság megismerésének vágyától hajtva, ezért elolvastam a Lázár által
nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv kivonatot. Bár a jegyzőkönyv kivonat a
fogalmazása miatt csak nehezen érthető, az kiderült, hogy anno 2008-ban
egy Havránek Ferenc nevű önkormányzati képviselő odáig merészkedett,
hogy beadványt mert írni a testületnek, amiben azt javasolta, hogy az
önkormányzati képviselők és tisztségviselők valamennyi javadalmazását
tegyék fel a város hivatalos honlapjára. Íme a levél:

"A közgyűlés 2008. második félévi munkatervébe javaslom a következőket:
A város vezetése nagyon helyes döntésével úgy rendelkezett, hogy a város
pénzügyeit a lakosság számára elérhető módon az internet segítségével
átláthatóvá teszi. Az elképzeléshez csatlakozva javaslom a közgyűlés
tárgyalja meg, és ha szükséges, alkosson rendeletet a következők
szerint. A közgyűlés minden tagja név szerinti felsorolásban jelenjen
meg a város honlapján, hogy a tárgy évet megelőző évben milyen címen,
mennyi pénzbeli, vagy egyéb juttatást kapott a várostól és a város
többségi tulajdonában levő cégektől, intézményektől. Mivel itt kizárólag
közszereplőkről és közpénzekről van szó, véleményem szerint
javaslatomnak jogi akadálya nincs".

Nos ennyi volt, ami kiborította a bilit. Csoda-e, ha ezek után szaga
lett? Lázár, bár a közmondás azt tartja, hogy akinek nem inge ne vegye
magára, magára vette. Lehet, hogy mégis inge volt? Nos ítélje meg
mindenki, saját maga.

Lázár János 2002-óta polgármester és képviselő is. Tehát sűrűn kellett
ide-oda ingáznia Budapest és Hódmezővásárhely között -- Hja, aki egy
fenékkel két lovat is meg ül! -, amiért 2006. júniusáig két helyről is
költségtérítést kapott. 2007 óta nem szerepel gépjármű (2006-ban még
volt egy Volkswagen Golfja) vagyonnyilatkozatában. Sokáig az
önkormányzat által biztosított Audi S8 szolgálati autót használta, de
azt leadta, miután nyilvánosságra került, hogy a kocsi havi bérleti díja
600 ezer, benzinköltsége havi 300 ezer forint, de 2007-ben derült ki
Lázárról, hogy első ciklusában (2002-2006) rekorder lett összesen több
mint 18 millió forintos képviselői költségtérítésével. Akkor azzal
védekezett, hogy csak annyi pénzt vett fel, amennyi járt neki.

Minő aljas politikai támadás volt ez? Hát csodálkozhatunk-e azon, hogy
ezt követően, szegény Lázárunk, már az önkormányzat szolgálati autóját
használta, havi 600 ezer forint bérleti díjjal és az önkormányzat
kasszáját terhelő, havi 300 ezer benzinköltséggel?

Visszatérve a hódmezővásárhelyi közgyűlés jegyzőkönyvéhez, abból az
derül ki, hogy beadványt készítő és ezért politikai aknamunkával
megvádolt, Havránek Ferenc javaslatát Lázár sem ellenzi. Most már a
kérdés csak egy lehet, hogy akkor miért volt felkavarva a víz viharrá a
vásárhelyi lavórban?

Ennyi előzmény után érdemes alaposabban, és írásban is elolvasni a ki-
és meg, vagy a csak ki, de meg nem vágott Lázár mondandót. A ki- és
megvágott hanganyag második része valójában nem is érdemelne nagy
figyelmet, mivel a fia jövőbeni jó partiképességét ecsetelő részt,
felfoghatjuk humornak is, vagy egy gondoskodó apa szerepeként, másfelől
viszont ott húzódik mögötte az emberbarát és keresztényi Fidesz által
mélységesen elítélt merkantil szellem, miszerint a fia nem az esze, a
jelleme, a becsületessége miatt lesz jó parti, hanem a vagyona miatt.
Hogy is mondja a biblia? Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem
a gazdagnak az Isten országába bejutni. (Mt. 19:24)

A saját vagyonosodására vonatkozó első rész pediglen így szól:

"Én azt gondolom, hogy ez nem szégyellnivaló dolog, én soha nem
szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe
nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell
szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára,
aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom,
aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani,
annak annyi az élete."

Végtére is a gondolat első része, ami a becsületes munkával elért
eredményre vonatkozik nem kifogásolható. A baj csak az, hogy a
minimálbérből vegetáló emberek bár tudnak kaparni, de nem tudnak
gyűjteni és építkezni. Az, az érzésem, hogy egy másik hazug ember sokkal
őszintébb volt, amikor azt írta, hogy a "gazdagság és a szegénység
egyaránt újratermeli önmagát, aki lentre született, az lent is marad".
(Gyurcsány Ferenc: "Magyarország mozdulatlan" Népszabadság 2000.)
Végtére is nem mindenki kap lehetőséget arra, hogy több mint 18 milliós
költségtérítésből gazdálkodhasson számlaadás nélkül, vagy a munkahelye
költségére furikázzon össze-vissza, havi 900 ezerért. Aztán, ha nem tud
eleget kaparni, ha nincs szabadon elherdálható közpénze, akkor nem is
tud gyűjteni, már pediglen "aki erre nem képes, akinek semmije, az
annyit is ér".

Egyesek azonban úgy gondolják, osztva ezzel Lázár magyarázkodását, hogy
az inkriminált hanganyagnak nem is ez volt a fő mondandója. Már én is
utaltam rá, hogy Lázár János elmagyarázta, nekünk butáknak, hogy nem a
szegényekről beszélt, hanem a megélhetési politikusokról. Ez fontos
kijelentés, mivel ennek fénye megvilágítja a kihagyott és mindent
helyére tevő mondatokat:

"Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam,
hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a
jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor
ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját
társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott
letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben."

Most már világos?

Tehát az a megélhetési politikus, akinek semmije sincs, aki nem akar
"kaparni, gyűjteni" - azon töröm a fejem, hogy milyen szinonimája van
ennek a két szónak -, és nem az, aki lehetőségeivel élve, vagy
visszaélve eleget kapar és gyűjt ! Hallottam már olyan véleményt is,
hogy amelyik politikus már sokat kapart és gyűjtött, az nem fog többet
már lopni.

Hadd mondjak egy példát, melyik alkalmazottnak fizet munkáltatója bért,
azért mert munkaidejében egy másik cégnél, másodállásban dolgozik? Nos
csak a közpénzből élő és a kizárólag a mi érdekünkben tevékenykedő
politikusoknak. Amikor tavaly bevezették a végkielégítésekre, szabadság
megváltásra kapott kifizetésekre a 98%-os adót, a mi Lázárunk, a
sajtóban megemlítette, hogy neki is meg kell fizetni ezt az adót, mivel
kétszer is vett fel szabadságmegváltás címén pénzt az önkormányzattól.
Ha ráérek, majd sajnálom is a szegényt!

A baj csak az, hogy a polgármesterként évente 38 nap szabadság illeti
meg. 2006-2010-es országgyűlési ciklusban 256 ülésnapja volt a
parlamentnek. Ez pedig évi átlagban 64 napot jelent. Ha most évenként 64
napot volt távol szegény kaparj kurta, neked is lesz Lázárunk a
Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalból és ebbe betudjuk a 38 nap
szabadságot, akkor csak ebben a ciklusban évenként 26 nap, azaz összesen
104 nap = 3 hónap olyan hiányzás maradt, amire közpénzből bért fizettek.
Figyelemmel a havi 545 ezer forintos polgármesteri fizetésre, ez a négy
év alatt minimum 1 635 000 Ft jogalap nélkül felvett tiszteletdíjat
jelent. Minek is hívják ezt a Btk.-ban? Kaparásnak? Gyűjtögetésnek? Vagy
a társadalmi viszonyaihoz képest, az asztalra történő letételnek?

Viszont van még egy nyitott kérdés, mit kezdjünk most már a
kereszténység eszméjét magáénak valló Fidesz frakcióvezető
mondandójával, ha emlékezetünkbe idézzük a Ferencesek, az Irgalmasok
vagy a Karmeliták szegénységet fogadó rendjeinek keresztényi erényt
mutató példáit? Hiszen, amint Lázár Fidesz frakcióvezető mondotta volt,
"akinek nincs semmije, az annyit is ér"!

De ne legyünk igaztalanok! Végtére is Lázár János nem katolikus, hanem
református. Ez irányú katolikus műveltséget nem kérhetjük számon egy
jogi doktortól!

Ha ezt nem is kérhetjük számon, azért ez elvárható lenne, a Bethlen
Gábor Református Gimnázium végzett növendékétől, vagy a
Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség volt presbiterétől,
hogy az újszövetséget ismerje. Íme:

"Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba,
mindennap dúsan vigadozván: És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő
kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele. És ő kíván vala megelégedni a
morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek
is eljővén, nyalják vala az ő sebeit. Lőn pedig, hogy meghala a koldus,
és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag
is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban
lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében". (Lk. 16:19-23)
A mi semmije-sincs Lázárunk azonban úgy gondolta, "az ember kaparjon,
gyűjtsön", akár mindennap dúsan vigadozván és  "aki erre nem képes"
annak az ebek nyalják vala az ő sebeit. Hiszen, "akinek a saját
társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott
letenni az asztalra", hanem kénytelen megelégedni a gazdagok asztaláról
lehullott morzsalékokkal, "az ne üljön például" Ábrahám kebelében.

És hogy mennyire egy politikai boszorkány üldözés ártatlan áldozata lett
szegény, semmije-sincs Lázár, azt mi sem bizonyítja jobban, mint maga
János evangélista, aki elmeséli, hogy Jézus miként támasztotta fel a
sírból a negyednapos és már szagló Lázárt: "fenszóval kiálta: Lázár,
jőjj ki!" (Ján. 11:43)

A sírból és magából is kikelt Lázár félre egyáltalán nem érthető
szavaiért kért bocsánatát el is fogadhatnánk, de Kósa Lajos, a Fidesz
ügyvezető alelnöke szerint viszont esetünkben itt, csak egy
hamisítványról van szó.

(Az újszövetségi idézetek Károli Gáspár fordításából valók)

Kiss-Dobos László

Felelet

Tegnap és ma barátaimtól, sőt elvbarátaimtól számtalan bírálatot kaptam a Lázár feltámadása című írásomért, fenntartással fogadták, néhány aspektusát határozottan elítélték. Bírálatuk fő kifogása az volt, hogy nem adtam meg a pártnak azt a szerepet, amely megilleti s hatását is főkép hibáival ábrázolom; következménye főhősöm, Lázár János politikai fejlődésének lassúsága.

Természetes, hogy elvbarátaim bírálatát a lehető legnagyobb gondossággal s szeretettel mérlegeltem, és elismerem, hogy ezek a bírálatok helytállók. Ígérem, hogy életem még hátralevő éveiben, ha tökéletlenül is, igyekszem a Párt vezető szerepének helyes ábrázolására törekedni, ezzel is kivéve részem, mint a Párt hű, de egyszerű katonája, a gaz nemzetközi imperializmus elleni küzdelem békeharcából.

Budapest 1954. március 23.

                                                                      Kiss-Dobos László

U.i.: Már azt sem tudom, hogy melyik korban élek. Felmerült bennem, hogy a helyes év talán 2011 lehet, de ebben már nem vagyok biztos.

Az alábbi kép a Szépirodalmi Kiadó, 1954-es kiadású Déry Tibor Felelet című regényéből való.


Utószó a Felelethez

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...