Fidesz-Hit Gyülekezete paktum?

|

A Hódmezővásárhelyi képviselő-testület tegnap döntött arról, hogy ingyenes ingatlanhasználatot biztosít a Hit Gyülekezetének 99 évre. Nagy-György Anna jobbikos képviselő felhívta a figyelmet egy Fidesz-Hit Gyülekezet paktumra is.

Az ingatlanhasználatra vonatkozó indítványt a Hit Gyülekezete vásárhelyi szervezetének kérése előzte meg. Mint ismeretes, a szekta már egy éve igénybe veszi ezt az épületet, tavaly ilyenkor ugyanis a közgyűlés már tárgyalta ezt, akkor azonban úgy döntöttek, hogy "csupán" egy évig lehetnek ott, utána újra tárgyalják az ügyet.

Nagy-György Anna, a Jobbik helyi képviselője a barikad.hu-nak elmondta, hogy az indítványt „letett anyagként” kapták meg, magyarán a közgyűlésen találkoztak vele először.

Nagy-György Anna felszólalásában hangot adott azon véleményének, miszerint a Hit Gyülekezete egy biznisz szekta, melyet inkább be kellene tiltani, vagy legalább korlátozni kellene, nemhogy teret engedni nekik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyülekezet néhány évvel ezelőtt Pásztón magyar- és keresztényellenes plakátokat terjesztett, melyen a keresztény jelképeket és a magyar nemzeti jelképeket pirossal áthúzva ábrázoltak. Hangsúlyozta azt is, hogy ez a szekta teljes mellszélességgel kiállt a gázai mészárlás mellett.

Beszédében feltette azt a kérdést, hogy hódmezővásárhelyi jelenlétük, személyi összetételük, valamint keresztény- és magyarellenes megnyilvánulásaik alapján a képviselők egyetértenek-e ezzel. Egyetértenek-e továbbá azzal, hogy kétes előéletű személyek ingyen használhassanak egy olyan épületet, mely korábban a rászoruló anyáknak nyújtott menedéket. Mint ismeretes, a Hódmezővásárhelyi Hit Gyülekezetének egyik cigány származású vezetője évekig börtönben volt. (Pillanatnyilag B. Z. ellen - gazdasági- és  egyéb bűncselekmények miatt - elfogatóparancs van kiadva.  A szerk. megjegyzése.)

A fiatal politikus portálunknak elmondta: vannak olyan híresztelések, miszerint létezik a Fidesz és a Hit Gyülekezete között egy paktum, és ezt alátámasztja az, hogy a kormány történelmi egyházi rangot adna a szektának. A barikad.hu kérdésére, miszerint tud-e a városban Fidesz-Hit Gyülekezete paktumról, Nagy-György Anna azt mondta, hogy konkrétumot nem tud, mindenesetre Lázár János fideszes polgármester ezt a felvetést nem cáfolta. Véleménye szerint helyben is történhetett valamiféle megegyezés, ugyanis úgy gondolja, hogy Lázár Jánosnak tökéletesen tisztában kell lennie azzal, hogy ettől nem lesz népszerűbb, s nem hiányzott neki még egy ilyen ügy. Úgy tűnik valamiért ez mégis megérte neki. (Felettébb érdekes az is, hogy a fenti B. Z.-t többször látták a vásárhelyi piac területén sétálgatni a piacot üzemeltető Városellátó KHT ügyvezetőjével Magyar Józseffel. A szerk. megjegyzése.)

Nagy-György Anna szerint a Hit Gyülekezete egy cionista szekta, mely hiszékeny embereket és családokat döntött nyomorba. "Eszméik" terjesztésével elősegítik a magyar emberek szisztematikus butítását, lelkileg és anyagilag is megnyomorítják őket. „Hazánkban sok lelkileg sérült ember van, és valamilyen megnyugvásra vágynak és sajnos igen gyakran nem valamelyik valódi történelmi egyházhoz fordulnak, hanem egy ilyen magyar gyökerekkel abszolút nem rendelkező, idegen célokat szolgáló szektához, mint például a Hit Gyülekezete vagy a mormonok” – tette hozzá. Véleménye szerint felháborító az, hogy történelmi egyházzá akarnak nyilvánítani egy néhány évtizede jelenlévő szektát. Eddig minimum 100 éves fennállás kellett ahhoz, hogy történelmi egyháznak nevezhessenek egy vallási egyesületet, most ezt le akarják vinni 20 évre.

barikad.hu - hodmezovasarhely.jobbik.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...